2012. február 12., vasárnap

Álcázva (2.) (by: Renee)

Sziasztok!
Megérkezett az Álcázva folytatása! :D Remélem, örültök neki! ;)
Jó olvasást! :)

Álcázva (2.)

-Bill ami az előbb… -kezdte Tom, mire Bill a szavába vágott, és a kocsi is megállt.
-Útállak! –vágta ikre arcába Bill, majd a kezén a fekete bőrkabátjával kiviharzott a kocsiból.
____________________
-Nem hiszem el érted, azt mondta hogy utál! –kiabálta bele a tükörbe Tom, miután ő is felment a hotelszobájába. –Mostmár azt is elérte, hogy meghülyüljek, a tükörképemmel beszélek, de a fenébe is, én csak szerettem egy kicsit, olyan nagy baj? –kiáltott ismét a tükörképére, azonban választ nem kapott. Idegesen bement a fürdőbe, engedett egy kád forró habos vizet, majd rendelt a szobaszerviztől egy üveg vörösbort. Miután ez is megérkezett, és a borravalót is letudta, bement a fürdőbe. Ledobálta magáról a ruháit, majd nyakig merült a forró vízben. Örült neki hogy a bort már kibontották, így neki nem kellett azzal vacakolnia, hogy kinyissa. Egy hanyag mozdulattal kihúzta a dugót az üvegből, és a fürdő padlójára dobta, azután mit sem törődve a tálcán álló pohárral, a szájához emelte az üveget, és jó pár kortyot megivott belőle egyszerre.
„Miért haragudott meg rám? Hiszen én csak segítettem. Oké, az tény hogy lehet nem így kellett volna, de akkor is. És élvezte is, láttam rajta, akkor meg mit kéreti itt magát! És a legfurcsább az, hogy én is élveztem. Ahogy a csípőmön volt a keze, ahogy végigsimította az oldalamat. „
Tom zihálva ébredt fel álmodozásából, ugyanis valaki kopogott az ajtaján. Nem akart foglalkozni vele, csak ismét becsukni a szemeit, és felidézni maga előtt Bill izzadságtól fénylő testét. Azonban az ajtó előtt álló ember csak nem akarta elhinni, hogy a szoba tulajdonosa nincs ott, és egyre jobban dörömbölt az ajtón.
-Megyek már! –lépett ki Tom a kádból, nem törülközött meg, csak felkapta a magára a fogason logó fürdőköpenyt, és magában már előre eltervezte, hogy hogy ordítja le az illetőt, aki ilyenkor zavarni merészeli.
-Szia Tom, nem jössz bulizni? Vége lett az After Partynak, mi viszont megyünk tovább. –vigyorgott Georg az ajtóban, bizonyára nem egy pohár alkoholt ivott már meg az este folyamán.
-Most nincs kedvem, fáj a fejem, inkább lefekszem. –mondta Tom, és meg sem várva Georg válaszát, be is csapta az ajtót. Lassan visszament a fürdőbe, és mivel a víz már kicsit kihűlt, újra megengedte forró vízzel a kádat, amiben aztán ismét nyakig merült. Újra megdöntötte a borosüveget, fejét hátrahajtotta, és ismét felidézte maga előtt a limuzinban történteket. Férfiassága kezdett életre kelni az extrém képektől, amik bevillantak Tom agyába.
„Vajon milyen lenne a kádban szeretkezni vele? Vagy bent azon a nagy ágyon, vagy a konyhaszekrényen, vagy csak simán azon a puha szőnyegen.”
Tom a kezével lassan elkezdte simogatni a hasát, miközben elképzelte milyen lenne, ha ezt Bill csinálná vele. Már az ágyékánál járt a simogatással, a kéj egyre csak nőtt a testében, amikor ismét kopogásra lett figyelmes. Nem törődött vele, megmarkolta már keményen álló férfiasságát, és gyors ütemben húzogatni kezdte rajta a bőrt, minden egyes húzáshoz egy képet vetített maga elé öccséről.
„Nem érdekel, majd elmegy, és visszajön később. Nem érdekel senki, csak Bill… Igen, muszáj… Muszáj vele ezt még egyszer megismételnem. Csak még egyszer had érezzem… Csak még egyszer…  A vékony teste… A hamvas bőre… A halk nyögései… A kezei… Mindene…”
-Tom beszélhetné… -lépett be Bill a fürdőbe, és elképedve nézte bátyját, aki vonaglik az élvezettől, miközben az ő nevét suttogja.
-Bill… -sóhajtott Tom egy utolsót, és szerszámát a vízbe irányította, hogy ott süljön el. Pár percig még csukott szemmel lihegett, azután úgy gondolta ideje lefeküdnie. Mikor azonban kinyitotta a szemét, öccse remegő alakját látta maga előtt. –Bill? Mit csinálsz te itt? –állt fel Tom a kádból, mielőtt azonban elkaphatta volna Billt a karjánál, az kirohant az ajtón, és egy hangos ajtócsapódás jelezte, hogy a szobát is elhagyta.

Folytatása következik…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése